Túl vagyok egy újabb tárgyaláson. Nagyjából ez az első, ahol személyesen is ott voltam. (A rendőrséget nem számolva.)
Igazából nem tudom, mire számoljak.
A bírónő eddig úgy tűnik, osztja az álláspontunkat, hogy valami nagyon nem stimmel. A pontos miket, hogy mik nem stimmelnek, a nyomozás lezárásával kapcsolatban levő “panasszal élek” kezdetű szöveggel ellátott papír beadása miatt nem tudom részletezni. Túl sok a homályos, az eltussolt, a letagadott, a “nem emlékszem”, a konkrét “nem tudom, mit csináltunk”, “nincsen meg” és társai a kihallgatások során, valamint egyéb szabálytalanságok sora bukkant elő a semmiből.
Egy biztos: az én drága anyukám nem “csak úgy” halt meg.
Hátra van még az, hogy tudjuk: bennem és a gyerekekben ez mekkora árt okozott. Titok vagy sem, amikor az ügyvédem erről kérdezett anno, hogy ez majd szóba kerül, nyeltem egy nagyot és megpróbáltam kinyögni a választ, miközben a sírás fojtogatott (mint ahogy most is potyognak a könnyeim): csoda, hogy nem vagyok diliházban.
Mert emiatt a haláleset miatt engem olyan sorozatos, hihetetlen hátrányok értek és érnek a mai napig folyamatosan, ami ép ésszel fel nem fogható, valamint aki hallja/hallotta, és a joghoz ért, első szavai közt ez a felkiáltás mindnek szerepelt: az kizárt! az nem lehet! ezt nem lehetne így csinálni!
Megfogalmazni, számszerűen leírni, mit is jelent, hogy a lakásom veszélyben az adott egészségügyi intézményben történt hiányosságok miatt, még csak-csak le lehet. (Ez jópár millió forintocskára rúg. Csak mert nem a dolgukat végezték, de elkérték a pénzt érte.) De azt nem lehet forintosítani, hogy két csodaszép kislánytól elvették a nagymamájukat, aki imádja őket, és egy még meg sem született pici pocaklakót megfosztani a nagymamájától? Hogy ne tudja, milyen, hogy van nagymamája, a mindig dolgozó mama és papa mellett?! Azt a rengeteg álmatlan éjszakát, ami a mai napig folyamatosan megvan és nem csitul, csak erősödik, hogy éjjelente forgolódom, felkelek, kimegyek, iszok, visszajövök, kattog az agyam, majd valamikor 3-4 óra fele elszenderedem, és reggel kelni kell, csinálni a teendőket ugyanúgy, mintha este 8-9 fele le tudtam volna feküdni aludni? Nem segít ezen semmiféle “Walurinal”, isten tudja, milyen cickafark, citromfű, kamilla, vagy hasonló tea, magnézium, stb. Tudom, érzem, hogy valahonnan, valahogyan segítség kellene, de nincs időm és lehetőségem elszakadni a környezetemből.
Mégis milyen pénz tudja mindezt az életminőség-romlást kifejezni? Lehet ezt egyáltalán számszerűsíteni???
Az sem lenne elegendő, ha megtalálnák a bűnösöket, akik miatt szenvedett az anyukám és lecsuknák őket. (Megérdemelnék… hallottam olyan esetet is, hogy megverték a betegeket; szerencséjük, hogy… illetve… mi van, ha nem “hullafoltok” voltak azok, amik anyukámon látszódtak, mire egy osztályos orvoshoz jutott a már élettelen teste, hanem őt is bántották? Bár ez nem szerepelt egyik boncolási jegyzőkönyvben sem, hogy bántalmazás nyoma lenne. Mondjuk úgysem írnák le, hisz egyik holló a másik szemét nem vájja ki…)
De nagyon szívesen megkérdezném őket: mi okuk volt erre az egészre???
fotó: haon.hu
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: